Hogy hányszor rajzoltam életemben katicabogarat? Hatmilliószor. És ebből ötöt a lányaim születése előtt. A többit utána. Egy őrült pillanatomban még
a blogomat is katicásítottam, mert a kiscsaj ott volt és közölte, hogy katka. 

Egy éve egy mezőn laktunk. Nem pont a mezőn, hanem mellette egy házban, de a kert egy részére tojtunk, ezért az olyan volt, mint a mező, rengeteg bogárral. Télen ezer katica aludt az ablakkeretek réseiben, nyáron pedig
ez az ezer katica minden alkonyat előtt a nyitott ablaknál repkedett. Pirosak, rózsaszínes és narancssárgák, bordók és feketék, kétpettyesek, hétpettyesek és sokpettyesek. A lemenő nap átsütött a szárnyukon. Berregtek és szálltak
a bóbitákkal meg azokkal a repülő szöszökkel, amik valami fáról jöttek. Minden narancssárga lett, repült, pörgött meg fénylett a levegőben.
A kiscsajok kacagva nézték ezt az álomszerű képet, meg ugráltak, már amelyik tudott már ugrálni, én meg a kiscsajokat néztem, meg a szemükben
a narancsos fényt. Én nem ugráltam, de lehet, hogy jó lett volna.